Théta Healing: gyógyulás a tudatalattival

Gondoltad volna, hogy a Théta tudatállapot számtalan lehetőség ad a kezünkbe életünk jobbá tételéhez?

Vendégszerzőnk, Kolozsi Mariann Théta Healing konzulens segítségével megismerkedhetünk ezzel az új, izgalmas terápiás módszerrel…

kolozsi_mariann

Kolozsi Mariann vagyok, hivatalos Theta Healing konzulens. Már fiatal korom óta van bennem egy nagyon erős vonzódás a spiritualitás, a segítés, a gyógyítás, gyógyulás különböző formái iránt. Egyetemi tanulmányaim alatt sokat tanultam és képeztem magam ebben az irányban, és gimnáziumi tanárként is azon voltam, hogy minél hatékonyabban tudjam segíteni a gyerekek és a hozzám forduló felnőttek fejlődését.

Több technikát is alkalmaztam (agykontroll, Theta Healing, ÉFT, angyalkommunikáció, különböző meditációk). Ezek közül számomra a Theta Healing technika az, amely a legteljesebb eszköztárat adja a kezembe ahhoz, hogy a legrövidebb idő alatt és a leghatékonyabban jobban lehessünk. Konzulensként minden nap használom nemcsak magamon, a hozzám fordulókon is. Élőben is, de most már főleg skype-on végzem a Theta Healing munkát. Ez egyrészt idő, energia és költséghatékony (nem kell sem Neked, sem nekem utaznom) és mindketten kényelmesen, otthon lehetünk, ugyanakkor bárhonnan elérhetjük egymást, nincs fizikai korlát.

Mi is az a Theta Healing pontosan, és hogyan működik?

Théta Healing konzulensként a Théta technika segítségével megteremtem és fenntartom a Théta állapotot, amely egy meditatív állapot, az agyhullámok 4-7 Hz-es tartományán. Ezt nap, mint nap Te is átéled lefekvéskor, közvetlen elalvás előtt – ekkor van ugyanis az agy théta állapotban. Tulajdonképpen ez egy álomközeli állapot.

Théta állapotban tudatosan hozzáférünk a tudatalatti tartalmához. Megtaláljuk a rejtett családi és egyéb programokat, negatív érzelmi mintákat, melyek sokszor betegségek, rossz érzések, rossz szokások formájában jelentkeznek. Vagy a háttérből befolyásolják a tetteinket, viselkedésünket, és arra késztetnek, akár több generáción keresztül, hogy ugyanazokat a viselkedés mintákat ismételjük újra meg újra tudtunkon kívül.

Olvass továbbThéta Healing: gyógyulás a tudatalattival

A boldog párkapcsolat 22 titka

ShareHogy mitől is lehet igazán boldog egy párkapcsolat? Sok összetevője van ennek, de egy biztos: ha új kapcsolatba akarunk kezdeni, előbb a régit (régieket) le kell zárnunk magunkban! A Társtaláló tréningeken többnyire olyan emberekkel találkozom, akik még mindig egy-egy rosszul sikerült kapcsolatuk emlékeitől szenvednek, és emiatt hiába vágynak a boldogságra. Fontos szembenéznünk ezekkel a sérelmekkel, … Olvass továbbA boldog párkapcsolat 22 titka

Miért nem jön még a baba?

ShareHa egy pár hiába vágyakozik a gyermekáldásra, annak általában két oka van: vagy egészségi probléma merült fel valamelyiküknél, vagy lelki okok akadályozzák meg a teherbe esést. Valójában a két ok nem is kettő, csupán egy: hiszen a fizikai tünetek (meddőség) és a lelki okok egyazon érem két oldala… Ha a lélek nem áll készen a … Olvass továbbMiért nem jön még a baba?

Mi múlik a jó kezdésen?

ShareHogy mi is múlik a jó kezdésen? Nagyon sok minden – legalábbis ha arra gondolunk, milyen családba és milyen körülmények között jön világra egy pici emberi lény… Mert nagyon sok minden múlik azon, hogy a szülők kapcsolata harmonikus-e a kismama örömmel várja-e a baba születését (a magzat az anya minden érzését maga is megéli) vannak-e terhesség alatti problémái a … Olvass továbbMi múlik a jó kezdésen?

Érzelmi mentőöv

ShareMég sosem volt ennyire könnyű felszabadulni a kellemetlen érzéseid súlya alól! Örömmel ismertetek meg most Veled egy egyszerű technikát, amely mentőövként lehet segítségedre az érzelmeid tengerén… Gary Craig Érzelmi Felszabadítás Technikáját lerövidítve, Robert Smith amerikai gyógyító és tréner megalkotta a Faster EFT-t, amely segítségével akár percek alatt semmivé lesznek még a régóta nyomasztó rossz érzések is! Íme, … Olvass továbbÉrzelmi mentőöv

Mitől jó a párkapcsolat?

ShareNagyon sok összetevője van egy jól működő párkapcsolatnak, nem is próbálkozom meg azzal, hogy most mindre kitérjek, a Társtaláló tréningen bőven ejtünk szót erről a témáról. Néhány gondolatot szeretnék kiemelni a legfontosabbak közül. -Egy házasság (vagy tartós kapcsolat) legfőbb buktatója az szokott lenni, ha a felek között nem áramlanak szabadon az energiák, vagyis elakad a kommunikáció. Ez … Olvass továbbMitől jó a párkapcsolat?

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom