Bach-virágterápia lelki zűrökre

“Ne a betegséget, hanem az embert kezeljük!” – vallotta Dr. Edward Bach (1886-1936) angol orvos, akinek a virágokkal való gyógyítás módszerét köszönhetjük.

wild-rose-flower-376570_640Edward Bach (bár magyarul németesen ejtjük a nevét, hazájában, Angliában eredeti kiejtés szerint, [becs]-nek ejtik) a 20. század első éveiben lett orvos, és három évig egy homeopátiás kórházban dolgozott. Megfigyelte, hogy a betegségeknek az az oka, hogy a beteg nincs egyensúlyban. Olyan gyógyszerek után kezdett kutatni, amelyekkel az emberek magukon segíthetnek, és már a betegség kialakulása előtt hatásosak.

Tiszta, természetes eredetű alapanyagok után kutatott, így talált rá 1928-ban az első három olyan virágra, amelyekkel kedvezően tudta befolyásolni a negatív kedélyállapotokat, és betegeinél jelentős javulást ért el velük. Hamarosan feladta londoni praxisát és laboratóriumait, és Wales-be ment további növények után kutatni. 1936-ra alkotta meg azt a 38 eszenciát (többségük virágokból, egy a vadgesztenye rügyéből, egy pedig forrásvízből készült), amelyek szerinte valamennyi negatív lelkiállapot befolyásolására alkalmasak.

A virágokból két módszerrel készítette az eszenciákat (így készítik őket ma is): a nyáriak esetében napoztatással, a tavasziaknál főzős módszerrel. Előbbi esetben a leszedett virágokat egy tál forrásvízbe teszik, és 3-4 órára a tűző napon hagyják. A leszűrt vizet alkohollal tartósítják, majd hígítják. A főzős módszernél 30 percre teszik a virágokat forró vízbe, majd ugyanúgy járnak el, mint a másik esetben.

Bach doktor meggyőződése szerint a betegségeket túlnyomórészt a negatív érzelmek okozzák. Ha ezeket sikerül megszüntetni és pozitívra változtatni, akkor megelőzhetőek a megbetegedések, a már kialakult betegségekből pedig könnyebb lesz a gyógyulás.

Az eszenciák közül ötöt-hetet választunk, amelyek leginkább illenek az aktuális lelkiállapotunkra. Mindegyik eszenciából 2-2 cseppet teszünk 30 ml vízbe, és ebből a keverékből naponta 4-szer négy cseppet kell a nyelvre cseppenteni. A tapasztalat azt mutatja, hogy az első napokban érdemes ennél gyakrabban alkalmazni, mert jelentősen felgyorsítja a változás beindulását.

“Az élet cseppjei…”

A következő esettanulmány főszereplője, egy harmincegy éves fiatalember nagyon rossz lelkiállapotban volt, amikor az első adag, személyre szabott Bach virágeszencia keveréket elküldtem neki.

“Minden szinten padlón voltam, egyre kevesebb életkedvvel. Életem minden területén falakba ütköztem, és elfogyott a reményem, semmi sem tudott visszabillenteni már, egyszerűen megszűntek a pozitív gondolataim, és már színlelni se tudtam a külvilág felé, hogy jól vagyok. Ekkor egy ismerősöm kérésére elkezdtem alkalmazni a Rita által készített Bach virágterápiát, amelyet személyre szabottan gondosan kiválogatott. 30 ml volt az első üvegben és napi 4×4 -et kellett volna cseppenteni belőle, de mikor az első 4 csepp megérintett, olyan érzés volt, hogy maga az élet cseppjei kerültek hozzám. Ezért azonnal újra cseppentettem, kb. az első nap végére már csak félig volt az üveg, és voltak pozitív gondolataim. Második napon ébredés után egyből rohantam cseppenteni. Észrevettem, hogy cseppentés után egyre pozitívabb vagyok, ezért amint jött egy negatív gondolat vagy érzés, azonnal cseppentettem. 3 nap alatt kiürült a 30 ml-es üveg, és környezetem is megjegyezte, hogy pozitív vagyok. Elkezdtek jó dolgok történni velem, és a lehetőségek megérkezni az életembe. Alig vártam, hogy a következű 90 ml -es üveg is megérkezzen.

Régen kóstoltam már Bach virág terápiát, de a Rita által készített teljesen más, olyan nagy szeretettel készíti, hogy megnövekszik a hatóereje, számomra ez csodaelixír. Köszönöm, Rita!”

Gorse- európai sülzanót
Gorse- európai sülzanót

Visszajelzése szerint a hatás tartósnak is bizonyult:

“Az elixír továbbra is remekel, azt mondanám, hogy már felhozott kb 70 % -ra, ami szuper, mert mikor kezdtem, 1 %-os voltam. Sokkal jobb a kedélyállapotom, amikor esetleg leesik, akkor is csak 50 %-ra. Van egy elég stabil alsó szint, ami egy egész tűrhető állapot, de legtöbbet felfelé mozdulok ki. 🙂 Szóval tartós/maradandó pozitív változást tapasztalok. Az a szint megtart, amikor jön egy-egy földhöz csapó esemény 🙂

Az első két keverék elvégezte  a maga feladatát, így a 3. keverékbe már egészen más eszenciákat választottunk, a megváltozott kedélyállapotnak megfelelően.

“Köszönöm, megkaptam, eszméletlenül ütős lett most, tökéletes!!!
Én azt terveztem, hogy ezeket még beszedem, felhasználom a plusz lökésüket a változáshoz és utána az új élet táplál.
Ez a mostani adag kegyetlen ütős lett, aranyat ér az a lényeg 😀 Nagyon jó lett, szuperül érzem magam Tőle!! Valami fantasztikusat alkottál, eddig is szupereket küldtél, de ez a mostani mindent felülmúl. Köszönöm neked, hogy részese lehetek ennek a csodának :)”

A virágeszenciák a legkülönfélébb negatív érzelmek gyengéd és hatékony oldására alkalmasak. Abban segítenek, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat, hogy legjobb önmagunk lehessünk, megadják az erőt a változáshoz.

Néhány példa az eszenciák közül:

Larch - vörösfenyő
Larch – vörösfenyő

Európai sülzanót (Gorse): reménytelen, kétségbeesett, kilátástalan helyzetekben ad erőt

Nebáncsvirág (Impatiens): türelmetlen, izgatott, kötekedő, kapkodó embereknek

Vörösfenyő (Larch): teljes önbizalomhiány, kisebbrendűség érzete

Ernyős madártej (Star of Bethlehem): traumatikus élmények, sokk, bánat, gyász feloldására

Sárga bohócvirág (Mimulus): félelmek, szégyenlősség, félénkség, könnyen zavarba jövő embereknek, introvertált személyiségűeknek

Gyertyán (Hornbeam): halogató, energiátlan embereknek, akiknek reggel nehezen indul a napja, de a fizikai test erősítésére is alkalmas

Erdei fenyő (Pine): bűntudat, önvádaskodás, konfliktuskerülés, teljesítménykényszer

Cseresznyeszilva (Cherry Plum): félelem az önkontroll elvesztésétől, kényszeres embereknek, hisztérikus viselkedésre, ha nem bír uralkodni magán

Iszalag (Clematis): ájulásra, fantáziavilágban vagy a jövőben élő egyéneknek, ha a feladatok elől meghátrálnak

Bükk (Beech): intolerancia, túlzott kritika, mások feletti ítélkezés, fölényes, bántó viselkedés, allergia esetén

Magyal (Holly): féltékenység, gyűlölet, irigység, bántó szándék

Bach nyomán azóta más virágeszencia-sorozatok is készültek, ilyen például a DEVA eszenciasorozat, amellyel kiegészíthetjük a fentieket. A fehér tavirózsa eszenciája például a pénzzel kapcsolatos aggodalmainkat oldhatja, a hegyi árnika megszünteti az energiablokkokat, megrázkódtatások után segít újra magunkra találni.

Az eszenciákat várandósok, idősek, kisgyerekek, sőt állatok és kedvenc növényeink kezelésére is alkalmazhatjuk, erről a következő cikkekben lesz szó.

Szeretnél Te is személyre szabott eszenciakeveréket rendelni?

A részletekért keress az info(kukac) benso-iranytu.hu emailcímen!

 

 

 

Cikk megosztása: Share on Facebook
Facebook

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom