Kapcsolatteremtő Gyógyítás (2. rész)

(A cikk első részét itt olvashatod.)

„Kapcsolatteremtés”- „The reconnection”

healsTestünk bizonyos pontjai/meridiánjai valaha összeköttetésben álltak a bolygónkat körül ölelő, behálózó és a kozmoszba tovanyúló energiahálózattal, mely biztosította a folyamatos energia-, fény- és információáramlást az ember és az Univerzum között.  Az idők folyamán ez a kapcsolat megszűnt, így az ember vélhetőleg külső és belső okok, egyéb körülmények miatt elveszítette bizonyos képességeit. Ennek a kapcsolatnak a visszaállítása tulajdonképpen a „Kapcsolatteremtés” vagy „Visszakapcsolás”. A „Kapcsolatteremtés” révén intenzívebb információ- és energiaáramlás indul el, ennek eredményeképpen:

• az adott személy megtalálhatja igazi sorsfeladatát, megfelelő helyét a világban, mindezt fölösleges „körök” nélkül,

• visszakaphatja bizonyos képességeit, (belső/tisztán látás, hallás, érzékelés), az intuíció és az öngyógyító mechanizmus
felerősödhet,

• olyan személyeket, valamint helyzeteket vonzhat be a mindennapjaiba, akik „építőleg” hatnak rá,

• olyan képességei fejlődhetnek ki, vagy erősödhetnek meg, mint pl. a szépírás, vagy egyéb művészeti tevékenységek,

• rá nézve már ártó jellegű kapcsolatokat zárhat le, (munkahelyi,  párkapcsolat),

• mivel magasabb lesz a rezgésszintje, megváltozhat érzelmi, szellemi és spirituális téren is a gondolkodásmódja, értékrendje, filozófiája. Ennek eredményeképpen másképp tekint a „problémákra”, testi tüneteire, legyen az betegség vagy elhízás, esetleg kapcsolatait másként kezeli (elfogadás, megértés),

nyitottabbá válik a világ felé,

• a „belső béke” megélése, a hit megerősödése legtöbb esetben megtörténik.

A gyógyításban és „kapcsolatteremtésben” is egyéni a megtapasztalás, nincsenek szabályok sem az időt sem a változás mibenlétét illetően. Mindenki számára a szellemi és spirituális fejlettségének megfelelő a hatás, test, lélek és szellem szinten. A “Kapcsolatteremtés” két, lehetőleg egymást követő napon történik, mely életünkben csak egyszer adódó, magasztos esemény. Megtiszteltetés, ha ebben a csodálatos eseményben közvetítőként jelen lehetek.

A Kapcsolatteremtő Gyógyítás és a Kapcsolatteremtés közötti különbség maga a szándék. A Kapcsolatteremtő Gyógyítás esetében lényegében a gyógyítás vezérel. Ahhoz, hogy elérjük a Kapcsolatteremtő Gyógyítás útján előidézhető legmagasabb szintet, érdemes a Kapcsolatteremtést is megtapasztalni. A Kapcsolatteremtés teszi lehetővé, hogy a Kapcsolatteremtő Gyógyítás sokkal átfogóbb legyen azoknál a gyógyító “technikáknál”, amelyek eddig a rendelkezésünkre álltak.

A Kapcsolatteremtés célja, hogy elvezessen minket az univerzumhoz fűződő benső kapcsolatunk kiteljesítéséig, bizonyos mértékig a gyógyulást is át kell élni a folyamat részeként.

Fontos tanács:

Nem elengedhetetlen, de kimondottan ajánlott hogy a “Kapcsolatteremtés” előtt „Kapcsolatteremtő gyógyítói” kezelést éljen át a teljesebb ráhangolódás érdekében.

Szeretettel:

gabiSzála Gabriella

 

Elérhetőségeim:

Telefon: 30/ 510 85 88, 70/ 523 68 44

E-mail: szalagabi[kukac]gmail.hu

Web: www.lelekgyogyulas.gportal.hu

 

 

Cikk megosztása: Share on Facebook
Facebook

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom