Oltás ellen nincs orvosság?

Az oltásokról széles körben folynak viták, érvek és ellenérvek hangzanak el, és az érzésem az, hogy mindegyik mögött a félelem energiája áll (félelem a fertőző betegségektől, félelem a mellékhatásoktól, oltási károsodásoktól). Ez a téma bőven megéri a figyelmet, én azonban most egyetlen vetületére szeretnék kitérni.

Mit tehetünk, ha a gyermekünk beoltása elkerülhetetlen, szeretnénk azonban biztonságban tudni őt az oltóanyagban található adalékoktól?

Egy lehetséges válasz: az EMOST terápia.

Az EMOST egy biorezonancián alapuló kezelés, amely országszerte elérhető a BioLabor hálózatában, és ami egyáltalán nem mellékes szempont: 6 éves korig a gyerekek ingyenesen vehetik igénybe a szolgáltatást!

Az EMOST orvostechnikai módszer egy saját jel terápia, amely abban segíti a szervezetet, hogy működési folyamatait helyreigazítsa.
Ez egy magyar fejlesztésű, nemzetközileg is elismert, új elvű orvosi eljárás, amely a szervezet természetes egyensúlyát, működési rendezettségét segíti önerőből visszarendezni.

A kezelés során a személy saját bioelektronikus impulzusait gyengítik vagy erősítik igen csekély mértékben, így a szervezete képes átbillenni a gyógyulás képességének holtpontján, és beindítani az öngyógyító folyamatokat.

A kezelés során három érzékelő kerül a testre (általában a hátra, köldökre, csuklóra vagy lábszárra), melyek közül kettő a szervezet jeleit továbbítja a számítógépnek, egy pedig a számítógépből érkező, javított jeleket adja vissza a testnek. (Hogy mi számít normális, egészséges állapotnak, azt nagyszámú, egészséges embereken végzett mintavétellel határozták meg.) Egy kezelés általában fél – egy órás, ezalatt a páciens kényelmesen fekve pihen.

Az oltáskivezetés egy intenzív méregtelenítésnek felel meg, melynek során a vizeletből származó információkat is felhasználják. Két kezelés szükséges a megfelelő eredmény eléréséhez. Az anyukák beszámolója alapján a kezelések után a kisgyerekek barna színű vizeletet produkálnak – ez is mutatja a módszer hatásosságát!

Lehetőség van arra is, hogy csak az oltóanyag információját juttassuk be a szervezetbe a berendezésen keresztül anélkül, hogy az oltást valójában beadnánk, így a szervezetbe semmilyen káros anyag nem kerül az oltóanyagból.

Mire jó még az EMOST-kezelés?

Szinte mindenre: pszichés túlterheltség, koncentrációs zavarok, depresszió, szívpanaszok, pajzsmirigy-problémák, aranyér, allergia, ekcéma, arcüreggyulladás, bakteriális és gombás fertőzések, inkontinencia stb. Jellemzően 4-5 kezelés elegendő a panaszok megszűnéséhez, összetettebb problémák esetén egyedileg állítják össze a kezeléssorozatot.

Legfőbb előnyei:

– Nem alakul ki függőség
– Mellékhatásmentes
– Nincs kizáró ok (áldott állapot, pacemaker, implantátum sem).

Hogy mennyire hatékony a módszer, azt az a tény is mutatja, hogy nagyobb sportversenyeken is alkalmazzák már az EMOST kezeléseket: a délelőtt lesérült sportolók a kezelés hatására annyira rendbe jönnek, hogy délután folytathatják a versenyzést.

Érdemes a díjmentes egyszeri kipróbálás lehetőségével élni!

Kisgyermekes anyukák! Ha kénytelen is vagyunk beoltatni gyermekünket, segíthetünk neki abban, hogy a szervezete kivédje az esetleges káros hatásokat, hiszen ez semmibe sem kerül: gyermekek hatéves korig ingyenesen igénybe vehetik a kezeléseket!

A bejegyzés megírásában segítségemre volt Danka Mária rekreációs vezető, aki a Velencei-tó partján, Gárdonyban várja a gyógyulni vágyókat. Elérhetősége: 30/9766974, további információ az EMOST kezelésekről: http://www.biolabor.hu

Te feliratkoztál már a hírlevelünkre? Értesülj az egészség titkairól első kézből!

Cikk megosztása: Share on Facebook
Facebook

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom