Csoda három percben

A következő kis filmet egyszer már láttam a tavasszal, de a napokban újra megkaptam egy emailben, és ismét rácsodálkoztam, hogy ilyen egyszerűek is lehetnének a dolgok… Ezt Neked is látnod kell!

Nézd meg, hogyan gyógyítanak egy gyógyszerek nélküli kórházban, valahol Kínában…

 

Elképesztő belegondolni is, hogy mindössze pár perc alatt meggyógyul valaki, akiről a nyugati orvoslás már lemondott…

Hogyan lehetséges ez?

A morfogenetikus mező magyarázatot ad az ilyen és ehhez hasonló “csodaszámba menő” gyógyulásokra. Ez a morfogenetikus mező egy közös tudatmező, amelyet folyamatosan programozunk mindannyian a gondolatainkkal és az érzéseinkkel. Olyan, mint egy nagy közös számítógép, amelyet tudatos emberek képesek merőben más, sokkal pozitívabb irányra áthangolni, átprogramozni. Ennek bizonyítékát láttuk a fenti filmen is.

Akik megtanulták az agykontroll módszerét, és gyakorolják is a programozást, maguk is tanúsíthatják, hogy a pozitív gondolatok és érzelmek ereje képes hatni a test állapotára. Ha egyszerre, egy időben többen is koncentrálnak egy esemény bekövetkezésére (az ima is ide sorolható), a változás nagyon gyorsan is végbemehet, amint azt folyamatosan nyomon is követhettük fentebb az ultrahang vizsgálat révén.

Hozzátenném, hogy a gyógyulás ekkor még nem lehet teljes, hiszen “csak” a testre terjed ki: a páciens vélhetően nem változott meg ez idő alatt, és bizony feltétlenül változtatnia kell a gondolatain és a érzelmi életén, az energetikai állapotán, hogy a betegség ne újuljon ki többé. Nincsenek ugyanis csak úgy, az “égből lesújtó” sorscsapások, betegségek – súlyos betegségeknél minden esetben kimutatható valamilyen súlyos trauma, hosszantartó stresszhelyzet a megbetegedés előtt. Ennek energetikai feloldása mindenképpen szükséges, hogy a szervezet energiapályáin (a meridiánokon) újra szabadon áramolhasson az életerő (az
EFT technika alkalmazásakor is ezen dolgozunk). Ekkor mondható csak el, hogy a páciens teljesen (testben és lélekben egyaránt) meggyógyult.

Vannak traumáid, rossz emlékeid? Semlegesíts őket EFT-vel, hogy felszabadítsd szervezeted öngyógyító erőit, visszaszerezd, illetve megtartsd az egészséged, a jó közérzeted! Gyere el félnapos traumaoldó Belső Béke tréningünkre, hogy megszabadulj lelki terheid nyomasztó súlya alól – a részleteket itt találod: Belső Béke traumaoldó tréning.

Egy másik nagyszerű segítség a gyógyulásban Moksa Elixír, amely tudat alatt oldja fel a konfliktusokat okozó érzelmi blokkokat, így járulva hozzá az öngyógyító folyamatok akadálytalan működéséhez. Ma már 200.000-en tapasztalják meg nap mint nap itthon és külföldön az Elixír jótékony hatását, miközben számtalan testi tünet megszűnéséről is beszámolnak.

Én tovább is gondoltam ezt a történetet… Vajon miért csak a kínaiak kiváltsága ez a csodálatos lehetőség, hiszen a fentebb megismert módszer bárhol a világon működhetne. Mi is kellene hozzá: egy helyiség (mondjuk, egy “rendelő”), egy ultrahangvizsgálatban jártas szakember, és három magas tudatossági szinten élő, gyakorlott agykontrollos, aki képes mintegy három percig összpontosítani arra, hogy az adott beteg immár meggyógyult. Ezek talán nem is olyan nehezen megvalósítható feltételek…

Te mit gondolsz a fentiekről? Oszd meg velünk a véleményed!

Te feliratkoztál már a hírlevelünkre? Értesülj az egészség titkairól első kézből!

Cikk megosztása: Share on Facebook
Facebook

“Csoda három percben” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Végre íme a bizonyíték,hogy elkezdődött az új időszámítás!Az emberek új Világot teremtenek!(Bár sokan a Világ végét várják.)Igen vége lesz a régi Világnak,hiszen az új Világot merőben más alapokra helyezik.Egy stabil,időtálló alapra mely biztosítja az emberek és az egész univerzum jövöjét!Ez a kis film sokkal többről szól,mint a rákgyógyítás-ami önmagában is csodálatos dolog!Köszönöm,hogy megnézhettem!

  2. Kedves Zsuzsanna,
    köszönöm a hozzászólásod! Igen, én is úgy gondolom, hogy egy új korszak kezdetét jelzi ez a kis filmrészlet (ami egyébként egy 2007-es Gregg Braden előadás részlete, tehát nem is olyan “friss” esemény), mert azt bizonyítja, hogy van olyan hely a világon, ahol komolyan foglalkoznak energetikai gyógyítással (amint elhangzott, ebben a kínai kórházban az ilyen “csodás” gyógyulások mindennaposak). Kíváncsin várom, hogy hol lesz hazánkban az első hasonló kezdeményezés (úgy vélem, ez nem utópia, mert mi magyarok nagyon nyitottak vagyunk új dolgokra).
    Ide kapcsolódó remek hír, hogy immár 100 ezer Moksa Elixír-fogyasztó van hazánkban, azaz a magyar népesség 1%-a nap mint nap tesz azért, hogy emelje a rezgésszintjét, ezáltal együttesen hozhatjuk el az “új világot”!

  3. Zsuzsával és Ritával maximálisan egyetértek! Kérdés: ha 2007 óta megvan ez a fajta tudás, tényleg… miért nem terjed a világon? Vagy csak én nem figyelek oda? 🙂 Valóban a tudatosság szintjének emelkedése kell ahhoz, hogy változzon a világunk, mégpedig jó irányba. Én is úgy látom, nyitottak vagyunk az ilyen jó dolgokra, tudnék sorolni néhány igen pozitív kezdeményezést, csak ott a bibi, hogy könnyen átesünk a ló másik oldalára, és meggazdagodni szeretnénk a tudásból. Elfogadom, mindennek ára van, de… amilyen árakat tapasztalok, és eredményt kevésbé, valahogy nincs szinkronban a két dolog. Hozzáteszem, lehet, hogy csak nekem voltak ilyen tapasztalataim…és talán nem is az árakkal van a gond, inkább az anyagi javak egyenlőtlen elosztásával?:-) Meg a hittel, ami nélkül talán ez a gyógyítás sem működne. Örülök, hogy létezik, és én is várom a megtapasztalását.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom