Teremtsünk harmóniát: a gyógyító elixír

A kutatások szerint ahol egy adott közösség lakóinak egy százaléka rendszeresen meditál, ott mérhető arányban csökken a bűnözés és a balesetek száma. Nagyobb léptékben ez azt is jelenti, hogy elegendő az emberiség egy százalékának magasabb spirituális szintre emelkednie ahhoz, hogy bolygónk ma még súlyos problémái enyhüljenek, és egy boldogabb, békésebb, egészségesebb világnak nézhessünk elébe.

Vendégszerzőnk, Prech Katalin segítségével megismerkedhetünk a világszabadalomnak számító magyar találmány, a Moksa Elixír különleges erejével és küldetésével, és személyes tapasztalait is megosztja velünk.

2010. nyarán találtam az interneten egy videót, ahol dr. Domján László, az agykontroll hazai elterjesztője beszélgetett dr. Márkus István soproni szülész-nőgyógyász, klinikai onkológussal és Bencze Ilona homeopata gyógyítóval a világszabadalomnak számító találmányukról, a Moksa Elixírről. Nagyon megfogott a riport, főleg azért, mert a végén azzal fejezte be Domján Laci, hogy ő is fogyasztja naponta, és ki nem hagyná! Ezen elgondolkoztam, hisz ő sok mindenhez ért, és ha ezt mondja, akkor ebben lehet valami, amit én is szeretnék kipróbálni!

Jobban utána néztem, beszélgettem egy szimpatikus hölggyel, akihez végül csatlakoztam, – örülök, hogy így Domjánék csapatába kerültem. Az egy percig se volt kétséges, hogy én is fölvállalom a küldetést, miszerint segítek a terjesztésben, amivel szeretnénk az emberiség 1%-ához eljutni. Homeopátiás elven, 84 virág kivonatából készültek a cseppek, amelyek segítenek a szervezet harmonizálásában, így mellékhatásként meg lehet gyógyulni! Bármilyen betegségre jó hatással vannak, mivel oldják a lelki blokkokat anélkül, hogy ismernénk a kiváltó okokat. Ez azért lényeges, mert sok ember nem szeret beszélni a lelki bajairól. Hiszek abban, amit már a legtöbb orvos is vall: a legtöbb betegségnek lelki oka van. Ha nem találjuk meg az okot, ha magunkba fordulunk, nincs kivel átbeszélni, akkor az évek során felhalmozott, egymásra rakódott, szőnyeg alá söpört problémából betegség lesz. Pszichológusok a megmondhatói, milyen hosszadalmas folyamat rátalálni az okra, arról beszélni és végül feloldani azt! Mindez rengeteg időbe, pénzbe, utazásba kerülhet, és később is megismétlődhet, – nem beszélve a gyógyszeres kezelés mellékhatásáról.

Aki egy bizonyos problémára elkezdi fogyasztani, annak számolnia kell vele, hogy legalább annyi hónapig fogyassza, ahány éve a probléma fönnáll. Ez azt is jelenti, hogy a gyerekeknél látványos a hatása, náluk még nem telt el sok év a kialakulás óta. Én is örömmel nyugtázom, hogy a problémám, amiért elkezdtem (évek óta fennálló állandó krákogás, hurut, amire nem akartam antibiotikumot szedni), kb. 16 hónap után múlt el. Sajnos az emberek többsége nem elég kitartó, ha 1-2 üveg nem hozza meg a várt eredményt, akkor föladják, mondván: nem hat! Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy van, akinél rosszabbodnak a tünetek, – de ilyenkor is türelmesnek kell lenni, mert ez átmeneti állapot, azt jelenti, hogy az Elixír működik. Sőt az is gyakori, hogy nem az gyógyul meg először, amit mi szeretnénk, – nálam is volt másfajta javulás.

Természetesen nem csak betegeknek ajánljuk, hanem megelőzésre is kiváló. Egy harmonikusan működő immunrendszer könnyebben birkózik meg a stresszel, kórokozókkal, könnyebb a bajt megelőzni. Korábbi években minden télen 3-4 alkalommal voltam megfázva köhögéssel, hőemelkedéssel, – és eltartott 2-3 hétig, bármivel is kezeltem magam. Mióta a Moksát fogyasztom, már csak 1-2 napos gyors lefolyású megfázásom volt, – bízom benne, hogy  ez is egyre ritkábban fordul elő.

További sikereim:

  • Évtizedekig tartó fejfájásom, ami frontok idején felerősödött, ma már a múlté!
  • Ízületeim is tökéletesen működnek, pedig évekig fájdalmas volt a járás és a hüvelykujjam mozgatása.
  • Félévente kiújuló herpeszem fájdalmasan éktelenkedett a számon 10-14 napig, mire leszáradt. Most örömmel nyugtáztam, hogy csupán éreztem, hogy duzzad az ajkam, megittam a Moksát és csodák csodája: ki se jöttek a hólyagok!

Nem reklámot akarok a Moksának, – azt szoktam mondani: ne hidd el, próbáld ki! Hívok mindenkit, aki szimpatizál az itt leírtakkal: jöjjön, legyen küldetésünk része, segítsen a tudatossági szint emelésében, egy boldogabb, élhetőbb Föld  és emberiség megteremtésében!

Szeretettel: Prech Katalin

(A Moksa Elixír már új néven, Moksa Cseppként kapható.)

Cikk megosztása: Share on Facebook
Facebook

“Teremtsünk harmóniát: a gyógyító elixír” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Valóban mindenre jó? Nincs konkrét meghatározása, hogy pl. immunerősítő. Az összetevőivel szemben nem állhat fenn túlérzékenység? Értem itt azt, hogy allergiás tünet valamely hatóanyaggal kapcsolatban.

  2. A szervezet szabályozó rendszerét harmonizálja, ezáltal lehet jó mindenre. Összetevőit tekintve vízből, alkoholból és C-vitaminból áll, egyéb kémiai hatóanyag nem mutatható ki benne, hiszen – a homeopátiás elv miatt – hatását fizikai úton, a rezgések által fejti ki.

  3. Kedves Sissy! Örülök kérdéseidnek, de ha szakszerű, mindenre kiterjedő választ szeretnél, szeretettel hívlak a hétfő esti nyílt webkonferenciára. Itt a feltalálók beszélnek, de írásban kérdezhetsz is. Keddi napokon telefonos rendelést tartanak, amikor személyre szabott választ kaphatsz az esetleges problémádra. Ha jobban érdekel a téma, e-mailben (joletert[kukac]gmail.com) küldöm a konferencialinket és a telefonszámot.

  4. Családi tapasztalataink a Moksa Elixírrel:
    -külsőleg darázscsípésre kenve azonnal elmulasztotta az égő fájdalmat
    -kullancscsípés után megmaradt piros pöttyöt rövid idő alatt eltüntette
    -napszúrás okozta nagyon erős fejfájást 10 csepp Moksa egy pohár vízben bevéve fél óra alatt teljesen elmulasztott
    -a kisfiam hisztijét 1-2 perc alatt mintha elfújták volna, miután itattam vele egy kis vizet pár csepp Elixírrel. Ha este nyűgös, nem tud elaludni, akkor már magától kéri a Moksát, és többnyire rögtön elalszik, ahogy felhörpintette.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom