Az egyiknek sikerül…

… A másiknak miért nem?

A régi, jól ismert dal szerint az egyiknek sikerül, a másiknak nem… De annak a másiknak vajon miért nem sikerülnek a dolgai? Talán ő nem küzd, nem igyekszik, nem töri magát érte? Ő, szegény, a körülmények áldozata volna – vagy csupán egyszerűen sosincs szerencséje?

A szerencse kétségkívül fontos szerepet játszik az életünk alakulásában, ám korántsem az egyetlen tényező. Ennél sokkal fontosabb az, hogy mit gondolunk magunkról, milyen alapvető hiteink vannak önmagunkkal kapcsolatban.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a magukat szerencsétlen típusúnak tartó emberek fele annyi ideig próbálkoznak egy-egy feladat megoldásával, mint azok, akik szerencsésnek tartják magukat. Azaz: a sikertelen emberek sokkal hamarabb feladják (ha egyáltalán belekezdenek)!

Igazán nem is hiszik, hogy sikerülhet elérni a céljukat, sőt gyakran direkt le is beszélik magukat róla, ilyesféle indokokkal:

-Á, ez nem is fontos annyira nekem…
-Túl sok kellemetlenséggel járna.
-A biztosat minek hagyjam el a bizonytalanért?
-Úgysem sikerülne, hát jobb, ha bele sem kezdek.
-Mit szólnának hozzá a szomszédok, a rokonok, a barátaim?

Lehet, hogy félnek a sikertől, félnek kilépni  komfortzónájukból, ezért inkább megmaradnak a “langyos állóvízben” (“Végül is nem is annyira rossz a helyzetem”), és sosem tudják meg, mi lehetett volna, ha átlépik a határaikat, és megpróbálják megmászni azt a hegyet.

“Soha ne mérd meg egy hegy magasságát, mielőtt elérnéd a csúcsát. Csak akkor fogod látni, milyen kicsi volt.” (Dag Hammarskjöld)

A sikertelenség hátterében mindig megbújnak negatív önkorlátozó hiedelmek is – például effélék:

-Nekem nem jár, hogy sikeres legyek, hogy sok pénzt keressek, hogy meggyógyuljak, hogy rátaláljak életem párjára stb. Én nem érdemlem meg.
-A mi családunkban mindenki küszködik.
-A pénz bűnös dolog, a gazdagok erkölcstelenek.
-Az eredményekért keményen kell küzdeni
stb.

Sokunkat különféle traumatikus emlékek tartanak vissza attól, hogy újra megpróbálkozzunk a “lehetetlennel”, így inkább visszahúzódunk a csigaházunkba, és takaréklángon éljük az életünket…

A jó hír az, hogy a traumákat semlegesíteni lehet, az önbizalomhiányon, a félelmeken, a negatív önkorlátozó hiedelmeken lehetséges változtatni! Az Érzelmi Felszabadítás Technikája kitűnő eszköz arra, hogy a lelkünkben megbújó érzelmi akadályokat lebontsuk, és egy pozitívabb, egészséges önbizalommal rendelkező, sikeres személyiséget hozzunk ki magunkból!

Ehhez azonban valóban tenni is kell! Le kell számolnunk a visszahúzó erőkkel, és egyúttal pozitívra kell áthangolnunk magunkat! Ehhez érdemes segítségül hívnunk a Vonzás törvényét is, ami nagyban megkönnyíti a dolgunkat: az Univerzum jótékony erői készséggel sietnek segítségünkre, ha megkérjük erre őket.

A siker ugyanis elsősorban  egyfajta gondolkodásmód és érzés: a sikeres emberek elvárják a sikert, és előre el is könyvelik. Jól figyeld meg, mit érzel, ha a célodra gondolsz: inkább pozitív vagy inkább negatív ez az érzés? Ebből már meg is jósolhatod a dolog kimenetelét, ugyanis a jó érzések vonzzák, a rosszak pedig taszítják tőled a célodat. A legfontosabb tényező tehát az, hogy mit érzel azzal kapcsolatban, amire gondolsz (legyen szó bármiről: pénzről, párkapcsolatról, gyógyulásról, munkáról)?

A siker: 99% tervezés és 1% cselekvés, azaz ha elég hosszan terveztél és álmodoztál (azaz szellemi energiát fektettél a célodba), akkor a körülmények mágikus módon apránként elkezdenek a kezedre játszani, feltéve, ha őszintén vágysz erre, valamint észreveszed és elfogadod a felbukkanó lehetőségeket!

Tervezgess tehát kedved szerint, örülj a sikerednek már előre, azután pedig tedd meg a szükséges lépéseket a célodhoz vezető úton!

Cikk megosztása: Share on Facebook
Facebook

“Az egyiknek sikerül…” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Én egyetértek mindezzel, de vajon hogyan tudom rávenni magam arra, hogy máshogyan gondolkodjam, mint eddig? Talán ez a legnehezebb az egészben. Sok könyvet olvastam már el ebben a témakörben, de valahogy mindig azt érzem, hogy egy helyben toporgok, szóval elolvasni nem elég, valahogyan alkalmazni is tudni kellene, nem?

  2. Igen, az elmélet csak annyit ér, amennyit hasznosítani tudunk belőle 🙂 Ha igazán változtatni akarsz az életed folyásán, akkor az első teendőd az, hogy kitörj a félelem rezgéséből. Ha ez sikerült, mindent más szemmel fogsz látni, és rájössz, mit is kell tenned valójában. De erről bővebben majd egy legközelebbi bejegyzésben!

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom